Kántor Diána Kinga –kozmetikus

Kedves Vendégek!

Kántor Diána Kinga vagyok, 

Tanulmányaimat a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban kezdtem, majd ott is érettségiztem. Ezt követően az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola és Szakiskola felé vezetett az utam, ahol megkezdtem szakmai tanulmányaimat egy 3 éves képzés keretében.

Gyakorlati képzésemet 2015. év szeptemberétől kezdtem a Négy Évszak Gyógykozmetikai szalonban, ahol sok hasznos tudást szereztem.

Munkám szeretete és tapasztalataim segítettek és lelkesítettek, így az idei évben(2017) a Szakma Kíváló Tanulója Versenyen országos második helyezést értem el. Ezt követően az a megtiszteltetés ért hogy lehetőségem volt részt venni az Európa szintű verseny selejtezőjén amin a harmadik helyezést sikerült megszereznem .

Gyakorlati éveim befejeztével , immár Marika néni kolleganőjeként és kozmetikusként folytatom tevékenységemet a szalonban. .

Minnél több időt töltök el ebben a szakmában annál inkább beleszeretek , és érzem hogy nem cserélném el semmivel. Célom hogy minden kedves vendég kipihenten, átszelleműlve és új energiákkal feltöltőtve távozzon a kezeim közül. Természetesen a tanulás folyamata se zárul le teljesen , hiszen lépést tartunk a folyamatosan újúló és bővülő eljárásokkal, technikákkal,hiszen mindenből a legjobbat szeretnénk adni Nektek! 

,,Az élet legnagyobb ajándéka, ha valakinek megadatik,hogy azzal keresse a kenyerét,amit szeret"- írja Jojo Moyes.Úgy érzem nekem ez az ajándék megadatott,és rendkívül hálás vagyok mindazoknak akik segítségemre voltak abban hogy ide eljuthassak.

Nagyon sok szeretettel Várok / Várunk minden kedves leendő és meglévő szépülni vágyó vendéget ! 

 

 

 

 

Tanulmányok/képzések/tanfolyamok:

  • Long Lashes 3D műszempilla építés / Kovács Nelli/
  • Mezoterápia tűvel és tű nélkül  /dr. Kalmár Miklós/
  • Studex Fülbelövő Szeminárium
  • Nyomásterápia és az EMS technológia – SalonTech
  • Dr. Grandell alaptanfolyam
  • Dr. Grandel haladó tanfolyam
  • Guinot hydradermi tanfolyam
  • Guinot kezelések tanfolyama
  • Guinot testkezelő tanfolyam
  • Sminkes képzés /Török Móni/ 
  • Maria Galland feszesítő masszázs
  • Kozmetikai relaxációs testmasszázs /Ambrus Márta/
  • Mezoterápia, másképp /Gáspár Ágnes/
  • DrHauschka kozmetikai képzés
  • Pandhys cukorpaszta tanfolyam
  • Hyamatrix termékekkel való kezelések
  • Kleanthous tanfolyam
  • Binella hatóanyag ismereti tanfolyam DR Derm/Kvárta-Papp Zsuzsanna/
  • Professzionális sminktanfolyan - A Sminkiskola / Kukovicza Tímea/
  • Hyamatrix ultralifting masszázs tanfolyam.